És el nem unnám, egyre-egyre írnék
egy vén toronyba, szünes-szüntelen.
Oly boldog lennék, Istenem, de boldog.
Kiszínezném vele az életem.

Igen színes tintákról álmodom és rajzolok csak rajzolok, álmomban színes tintákkal rajzolok.

Rajzolok magamnak munkát, fekete betűkkel teleírt fehér lapokat, fehér függönyös, nagy ablakos i irodát, halványzöld falakkal, piros szőnyeggel és színes bútorokkal. Rajzolok magamnak sok - sok ügyfelet, riadt szemű szürke pulcsis néniket és ráncos kezű, fekete aktatáskás bácsikat. Rajzolok szomorú szürke panaszt és mellé rögtön színes, derűs vigaszt sárgával, kékkel, lilával.

Rajzolok magamnak tisztes fizetést. Kékkel, szürkével, lilával?

Rajzolok magamnak, magunknak életet.

Rajzolok takaros terített asztalt, halat, vadat, s mi jó falat, szóló szőlőt és csengő barackot, s mi szem szájnak ingere…

Színes tintákkal rajzolok szép ruhákat, új cipőket, könyveket, színházat, autót és kirándulást, ezer színnel mindent, amit csak színes tintákkal rajzolni lehet.

Rajzolok magunknak álmokat, nyugalmat, békét, derűt, rajzolok nevetést, sűrű feketével satírozom be a gondokat.

Rajzolok magunknak majd egyszer békés öregséget. Kék eget bodros felhőkkel. Rozsdabarnával őszi lombokat, narancsvörössel izzó naplementét. Ülünk majd az őszi kertben és rezzenetlennyugalomban élhetjük az életet.

Rajzolok magamnak unokát, szőke fürtös, piros szoknyás, cserfes lánykát és csillogó szemű, huncut, rövidnadrágos fiúcskát. Rajzolok magamból kitárt karú, mosolygós, mesemondós nagymamát.

Amíg még tudok rajzolni, színes tintákról álmodom és rajzolok magunknak életet.

Kosztolányi Dezső: Mostan színes tintákról álmodom

Mostan színes tintákról álmodom.
Legszebb a sárga. Sok-sok levelet
e tintával írnék egy kisleánynak,
egy kisleánynak, akit szeretek.

Krikszkrakszokat, japán betűket írnék
s egy kacskaringós, kedves madarat.
És akarok még sok más színű tintát,
bronzot, ezüstöt, zöldet, aranyat,
és kellene még sok száz és ezer
és kellene még aztán millió:
tréfás-lila, borszínű, néma-szürke,
szemérmetes, szerelmes, rikító,
és kellene szomorú-viola
és téglabarna, és kék is, de halvány,
akár a színes kapuablak árnya
augusztusi délkor a kapualján.

És akarok még égő pirosat,
vérszínűt, mint a mérges alkonyat,
és akkor írnék, mindig-mindig írnék,
kékkel húgomnak, anyámnak arannyal:
arany-imát írnék az én anyámnak,
arany-tüzet, arany-szót, mint a hajnal.

És el nem unnám, egyre-egyre írnék
egy vén toronyba, szünes-szüntelen.
Oly boldog lennék, Istenem, de boldog.
Kiszínezném vele az életem.